Szervezeteket fejlesztünk
embereken keresztül!

Az érzelmi intelligencia 4 összetevője

12.07.2018 persolog Hungary 0
Az érzelmi intelligencia 4 összetevője

Az érzelmi intelligencia mostanában népszerű téma az üzleti világban is. A “szívvel történő vezetés” egyre felkapottabb a vezetésben és menedzsmentben egyaránt.

Dr. Goleman amerikai professzor (akit az érzelmi intelligencia atyjának tartanak) legegyszerűbb definíciója úgy írja le, mint az a képesség, hogy mennyire jól tudja egy személy magát és a kapcsolatait kezelni.

Négy alap összetevőből áll:

1. Önmagamra figyelés: Azt jelenti, hogy tudom mit érzek és miért érzem. Ez az egyszerű dolog alkotja az intuíció használatának alapját a döntéshozatalban. Ugyanakkor erre épül az erkölcsi “iránytűnk” is, ami segít a viselkedésünket az értékeink mentén szabályozni.

2. Önmagam menedzselése: Arról szól, hogy milyen módon kezelem a stresszhelyzeteket. Vagyis, hogy ki tudom-e kapcsolni a negatív érzéseket, és tudom-e őket finomítani a helyzettől függően. Minden érzelemnek megvan a maga funkciója, még a negatív érzelmeknek is, habár fontos, hogy tudjam kontrollálni és kezelni. Ha a megfelelő időben és helyzetben tudom bekapcsolni az érzelmeimet, akkor képes vagyok szenvedéllyel csinálni a dolgokat, legyen szó munkáról vagy hobbiról.

3. Empátia: Azt jelenti, hogy tudom mit érez a másik. Ha emberekkel dolgozunk, az empátia elengedhetetlen, tehát szükséges, hogy mindennap fejlesszük. Ez nem csak a pszichológusok munkája, a vezetőknek, menedzsereknek ugyanúgy szükségük van arra, hogy figyelembe vegyék, hogy az emberek érzelmekkel telítve érkeznek a munkahelyre, és az érzelmi állapotuknak megfelelően kell őket kezelni.

4. Szociális készségek: Az utolsó összetevője az érzelmi intelligenciának azt jelenti, hogy az előző három készséget jól tudom alkalmazni a kapcsolataimban. Azok a vezetők, akik tönkreteszik a cégüket általában azért teszik, mert nem képesek szabályozni az érzelmeiket, ami alacsony érzelmi intelligenciájuknak a jele. A vezetők felső 10%-a - akik jól kezelik saját magukat és kapcsolataikat - magas érzelmi intelligenciát mutatnak. Az érzelmeinkre, illetve a preferált viselkedésmintánkra való figyelés önmagunk vezetésének alapja.

Írta: Kulcsár Viktória - pszichológus, persolog tréner

 

Aktuális tippek:

1. Ha szeretnéd fejleszteni magad ezen a téren, akkor A személyiség ABC-je könyv nagy segítség lehet a számodra, abban, hogy hogyan fedezd fel a személyiségtípusod, és hogyan ismerd fel kollégáid vagy ügyfeleid személyiségtípusát. Továbbá ötleteket ad, hogyan tudod a viselkedésedet hatékonyan igazítani a másikéhoz.

 

2. Ha szeretnél másokat is fejleszteni, új eszközökkel bővíteni HR/tréning/coaching szolgáltatásaid, jelentkezz a persolog Viselkedésprofil szakértői képzésre (Budapest, November 23-24), ahol minősítést és jogot szerzel a persolog eszközök használatára!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Több téma a blogon :

A személyiség mint sikertényező

2021.07.23

A siker képlete: koncentrálj a saját erősségeidre! Tudatosan fejleszd az erősségeid, hogy teljes mértékben kihasználhasd a lehetőségeid.Olvasd tovább

Hogyan teljesíts jól nyomás alatt is?

2021.08.03

Érdekes időket élünk. Két globális járvánnyal is szembe kell néznünk. Az egyik jól ismert (COVID-19), a másik sokkal rejtettebb, de szintén nagyon releváns. Ez pedig az energiaválság. Az emberek kimerültnek érzik...Olvasd tovább

Az Iniciatív viselkedésmód árnyalatai

2019.10.08

John Geier a DISC Személyiségmodell megalkotásakor, William Marston munkájából merített. Marston szerint a személyiség négy energia faktor mentén (tudatalatti hajtóerők) határozható meg. Ezek körül az egyik...Olvasd tovább

Rendelj legalább 20.000 Ft értékben és ingyen kiszállítjuk! Ha kérdésed van, írj chat-en vagy hívj: +40747222521 Dismiss